Newsroom

Social media

A SEAT Ateca nyerte a totalcar.hu összehasonlító tesztjét

2017. március 22. szerda

A napokban tette közzé az autós szakportál 4 SUV összehasonlító tesztjét, melyben a SEAT Atecát hozza ki győztesként az összegző eredmények szerint. Ebben a totalcar.hu konklúzióként megállapítja, hogy:

“Összehasonlító tesztet szervezni egészen addig a pillanatig izgalmas és élvezetes, amikor sorrendet kell hirdetni. Személy szerint utálom a megúszós eredményhirdetést: ez a típus abban jó, a másik pedig ebben, mindenki döntse el magának, számára mi a fontos. Egy teljes napnyi közös autózás és egy-egy hét együttlét után ugyanis már érezni, hogy melyik jobb autó a másiknál.

Ebből a mezőnyből általános jóságával a Kia és a Seat emelkedik ki. A Sportage tágasabb, de talán már feleslegesen az, hiszen az Atecában is bőven elférni, és izgalmasabb a formája, de ez meg annyira szubjektív, hogy nem ér győzelmet. Nem nagyon találni rajta szerethető részletet, de racionálisan a Seat a legjobb választás a tesztelt négyesből, különösen, ha valaki szeret vezetni. Nyomában szorosan a Kia, majd kevéssel lemaradva a Peugeot következik.

A 3008-as motorja, formaterve és belterének franciás ötletessége kimagaslik a mezőnyből, és ugyan nem értünk vele egyet, de értjük, hogy miért lett az Év autója. Viszont ennyire szűk utastérrel és félrement hangolású futóművel nálunk nem végezhetett előrébb. A Qashqai ebben a társaságban idejétmúltnak tűnik, ráadásul minden fontos kritérium szerint találtunk nála jobbat - önmagában kellemes autó, de tömegben elvérzett."

Kattints ide a teljes cikkért!

További hírek

40 focipálya méretű napelem a SEAT gyárban

A SEAT al Sol (a SEAT a Nap alatt) rendszer összesen 53 000 napelemmel az egyik legnagyobb a világon: 17 millió kWh-t termel évente.

A SEAT a spanyol fociválogatott támogatója

A SEAT lett a spanyol labdarúgó válogatott kiemelt támogatója.

CUPRA versenyautók a Hungaroringen

A Zengő Motorsport két CUPRA TCR versenyautóját már az április 27-29-i hétvégén láthatjuk a Hungaroringen a WTCR futamon.

Social media