Newsroom

Social media

Andorra: kis ország két nagy között

2017. január 24. kedd

Az idegenforgalmilag érdekes nagyvárosok közül Barcelonából lehet a leggyorsabban eljutni Andorrába, ez a kis ország számos érdekességet és látnivalót tartogat az egyszerű turistáknak és a síelőknek is.

Légvonalban ugyan csak 100 kilométerre van Andorra fővárosa Barcelonától, de a hegyi utak miatt mintegy két és fél órás, 180 kilóméteres autóuton juthatunk el a fővárosba, Andorra la Vellába. Útközben megállhatunk a montserrati kolostornál, Berguedá hegyi falvaiban, vagy az andorrai határ melletti Seu d’Urgell városkában. Ez utóbbi azért is érdekes, mert az egyik andorrai államfő székhelye. Az Andorrai Hercegség ugyanis megőrizte a XI. származó spanyol és francia kötődését, és a két államfő egyike ma is a francia köztársasági elnök, a másik pedig a seu d’urgelli püspök. Ez az erős kapocs évszázadokon keresztül megmaradt, Andorrában a katalán mellett a spanyol és a francia is hivatalos nyelv, és az euró bevezetéséig egyaránt elfogadták a spanyol pezetát és a francia frankot is.

Andorra igazi turistaparadicsom, “tax free státusa” a bevásárló turizmus legnagyobb vonzereje, de remek sípályái és a magas hegyek övezte kis települések is remek uticéltként szolgálnak. Érdemes tehát egy több napos sí kirándulást tervezni a francia határ melletti Pas de la Casa és Soldeu-Tarter siközpontba, mely régebben két területet jelentett, ma viszont Grandvalira néven 200 kilóméternyi összefüggő pályarendszert alkotnak. A városnéző túrára kitűnő hely a főváros, ahol csodás üzletekben mérhetünk csapást pénztárcánkra, de "aprés ski" programként érdemes felkeresni a nagy jégcsapként a városközpontban épített Caldea termálfürdőt is.

További hírek

40 focipálya méretű napelem a SEAT gyárban

A SEAT al Sol (a SEAT a Nap alatt) rendszer összesen 53 000 napelemmel az egyik legnagyobb a világon: 17 millió kWh-t termel évente.

A SEAT a spanyol fociválogatott támogatója

A SEAT lett a spanyol labdarúgó válogatott kiemelt támogatója.

CUPRA versenyautók a Hungaroringen

A Zengő Motorsport két CUPRA TCR versenyautóját már az április 27-29-i hétvégén láthatjuk a Hungaroringen a WTCR futamon.

Social media