Newsroom

Social media

Az FC Barcelona örök csillaga

2016. november 2. szerda

Kubala László, akit a helyiek csak „Lászi”-ként emlegetnek, 1950-ben került az FC Barcelonához, és még ma is a legnagyobb játékosként emlékeznek rá.

A Budapesten született „Lászi” első csapata a Ganz-Mávag volt, de játszott a Vasasban, az FTC-ben és a Slovan Bratislavában is, később pedig a csehszlovák, a magyar és a spanyol válogatott mezét is magára ölthette. Fantasztikus technikájú, kiemelkedően jó fizikumú játékos volt, aki 1948-ban kalandos körülmények között jutott ki külföldre, katonai behívója helyett a futballt választva. Az akkori „szokások” szerint a magyar szövetség két évre vissza is vonatta játékengedélyét, így a külföldre menekült magyarokból álló Hungaria nevű csapattal portyáztak Európában. Játéktudásukat mutatta, hogy legyőzték a spanyol válogatottat, a Real Madridot és az Espanyolt is.

Itt figyelt fel rá az FC Barcelona legendás játékosa Samitier, aki beajánlotta a klub elnökének. Leigazolásával vette kezdetét a Barcelona aranykora, 1951-52-ben öt kupát nyertek, elhódították a spanyol bajnokságot, a spanyol kupát és három nemzetközi kupát is hazahoztak. Lényegében miatta kellett új stadiont építeni 1957-ben, amikorra évente megkétszereződött a csapat bérleteseinek száma. Ekkor már az Aranycsapat két sztárja Kocsis Sándor és Czibor Zoltán is velük játszott, akik a „Cabeza de Oro” (Aranyfej) és a „Pajaro Loco” (Bolond madár) becenéven hódították meg „Lászival” a szurkolók szívét.

További hírek

40 focipálya méretű napelem a SEAT gyárban

A SEAT al Sol (a SEAT a Nap alatt) rendszer összesen 53 000 napelemmel az egyik legnagyobb a világon: 17 millió kWh-t termel évente.

A SEAT a spanyol fociválogatott támogatója

A SEAT lett a spanyol labdarúgó válogatott kiemelt támogatója.

CUPRA versenyautók a Hungaroringen

A Zengő Motorsport két CUPRA TCR versenyautóját már az április 27-29-i hétvégén láthatjuk a Hungaroringen a WTCR futamon.

Social media